|
|
Szakmai Információs Portál
működtetése
A Nemzeti Drogmegelőzési Intézet működésének első éveiben (2001 óta)
nyilvánvalóvá vált, hogy a drogprobléma hatékony kezelése érdekében az egyik legfontosabb
feladat a párbeszéd lehetőségeit és eszközrendszerét fejleszteni. Ezért Intézetünk
egy olyan komplex, interaktív
adatbázist hozott létre, amelynek segítségével a prevenciós programokról,
a kezelést, rehabilitációt nyújtó szervezetekről és a kábítószer-problémát
érintő, elsősorban társadalomtudományi hangsúlyú kutatásokról megbízható
információt tudunk közzétenni az interneten. Az adatbázis naprakészségét az adja,
hogy a rendszer interaktív módon működik. A regisztrált felhasználók feladata,
hogy az általuk képviselt szervezet és annak szakmai programjainak adatait feltöltsék
és aktualizálják. Mindez – a papír alapon elérhető adatbázisokkal szemben
– lehetőséget ad arra, hogy a portál látogatói mindig a legaktuálisabb
helyzetet lássák a drogszcénában dolgozó szakemberek munkájára vonatkozóan. A portálon
szereplő információk aktualitásában egy validációs rendszer is segít, amely
időről időre emlékezteti a regisztrált szervezeteket arra, hogy feltöltött
adataikat frissítsék.
Az
adatbázisban különböző módokon kereshetnek a portálra látogatók (pl.
megye,
program,
vagy
szervezet szerint). Ezen kívül a portálon folyamatosan frissülő magyar
és nemzetközi
hírszolgáltatás működik, az
elektronikus könyvtárában megtalálható többek között számos, a drog-szcénához
kapcsolódóan fontos
dokumentum (szakmapolitikai alapdokumentum, jogszabály, jelentés, protokoll,
állásfoglalás),
könyv- és folyóirat (némelyik teljes terjedelemben, letölthető módon),
link
és továbbképzési
lehetőség. A portál látogatói számára továbbá elérhető intézetünk
könyvtári
adatbázisa is.
A portál regisztrált felhasználói tudomást szerezhetnek továbbá a szakemberek adatairól,
az aktuális pályázatokról, állásajánlatokról, és rendszeres hírlevél-szolgáltatás
formájában elsőként értesülhetnek a legfrissebb pályázati információkról és
egyéb szakmai hírekről. Az
állásbörze (belépés után) kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a portálra látogatók állást keressenek és kínáljanak.
A fejlesztések
eredményeképpen bízunk abban, hogy nemzetközi adatbázisokhoz is képesek leszünk
kapcsolódni (EDDRA), valamint kimunkálódhatnak a prevenciós programok akkreditációs
kritériumai is.
|