Dokumentum alapadatai:  
Cím: 1/2007. Büntető jogegységi határozat. Kábítószerrel visszaélés buűncselekménye megvalósulásának kritériumai.
Szerző:
Absztrakt: Kábítószerrel visszaélés bűncselekménye megvalósulásának kritériumai. Az egységes jogalkalmazást segítő Legfelsőbb Bírósági döntés annak a kérdésnek az eldöntésére, hogy a már meg nem lévő, elfogyasztott kábítószer mennyiségét össze kell-e számolni. Eszerint kábítószerrel visszaélés megvalósulásakor természetes egységet csak az azonos törvényi tényállásba ütköző magatartások képeznek. E bűncselekmény tekintetében nem azonos, hanem külön-külön törvényi tényállás: a Btk. 282. §-a, 282/A. §-a, 282/B. § (1) bekezdése, 282/B. § (2) bekezdése, 282/C. § (1) bekezdése, 282/C. § (2) bekezdése. A természetes egységbe tartozó részcselekmény esetében szükségszerű következmény a kábítószer-mennyiségek összegzése és a bűncselekmény minősítése szempontjából az összmennyiség az irányadó, s nincs jelentősége annak, hogy az összmennyiség egésze vagy egy része valamilyen módon már megsemmisült. A hatályos szabályozás ugyan a fogyasztást nem határozza meg elkövetési magatartásként, a kábítószer fogyasztása továbbra is büntetendő azáltal, hogy szükségképpen feltételezi valamely, a törvény által büntetendő elkövetési magatartás megvalósulását. Tehát akkor is összegezni kell az azonos vagy különböző kábítószereknek a tiszta hatóanyag-tartalom alapulvételével kiszámított részmennyiségeit, ha az elkövető a természetes egységbe tartozó magatartásai kifejtései révén birtokába került kábítószert elfogyasztotta. Ha csak a kábítószer elfogyasztásának tényére van adat, akkor a mennyiség, illetve a részmennyiségek megállapítása a bizonyításra tartozik.
Link:
Nyelv: Magyar
Kategória: Jogszabályok
Létrehozás dátuma: 2008. 09. 29. 16:05:26
Utolsó módosítás dátuma : 2009. 04. 22. 10:30:23

Csatolt fájlok

NévLetöltésFájl méret
1/2007. Büntetőp jogegységi határozat 1per2007BJH.pdf 71717 byte
Oldal: 1/11<<< előzőkövetkező >>>
 
Skip Navigation Links
zöld szám:             06 80 20 44 40   |   impresszum   |   site map
 
©   Nemzeti Drogmegelőzési Intézet 2007   |   eddigi látogatók száma: 54320   |   Levél az Adminisztrátornak